2015. december 31., csütörtök

3 fejezet

Ébresztő! Ha elkésel nem állok jót magamért. Világos húgi? Mint minden reggel ma is a bátyám keltett. Jelenleg ő a falkavezér miután a vérszívűek megölték mindannyiunk szüleit. Szar nap volt. Mondjuk én nem emlékszem rá. Csak 3 éves voltam. A bátyám meg 5. 5 évesen lett a falkánk új vezére. Miután ő volt a legidősebb. Kevesen vagyunk a falkában. Ezért is kell összetartanunk. Öt tagja volt a falkának évekig. Kate, Josh, Mike, Tim és én. Aztán jöttek Peterék. Peter egy másik falka vezére. Az ő falkájában felnőttek és öregek vannak. 10 éves voltam amikor idejöttek. Nem akartak harcolni. Elfogadták Timet a vezetőjüknek. Csak egy helyet kerestek ahol letelepedhetnek. Így olvadt össze a két falka. Egyébként Natalie vagyok. A vezér húga. A bátyám igyekszik mindig mindent megadni nekem. Ezért van az, hogy oviba és iskolába is jártam és járok. A legjobb ruháim lehetnének, ha akarnám, de nem akarom. Timnek így is elég nehéz, hogy 19 évesen egy falka vérfarkast irányítson. Egyébként az, hogy összeálltunk Peterékkel nekünk is jól jött. Náluk nagyon sok idős és tapasztalt farkas van akik segítettek nekünk irányítani az erőnket. A falka a családunk és megvédjük bármi áron. Húgi? Ne agyalj, öltözz! Világos voltam? A bátyám hangja egyre jobban idegesített úgyhogy felhúztam a falam. Ez meg őt idegesítette, mert két perc múlva már benyitott a szobámba és lehúzta a fejemről a takarót.
- Ideje suliba menni.
- Nem akarok. - nyávogtam. - Légysziiiiii. Csak ma ne. - pislogtam fel rá a farkas szemimmel. Jól tudta, hogy mi van akkor amikor nekünk vérfarkaslányoknak megjön. Hát igen ezek kényes napok. Bármikor átváltozhatunk és ez veszélyes. Beleegyezően bólintott és kiment a szobámból én meg felöltöztem. Semmittevéssel terveztem tölteni a napom, de az edzés sem maradhatott el. A falkánknak van egy saját edzőterme, úgyhogy még fizetnem sem kell. Szóval gyosan átmentem. Először a futógépen kezdtem aztán jött a boxzsák, felülések, fekvők és mire észbe kaptam már átváltozva álltam a terem közepén.
- Nat! - rohant be a bátyám teljesen kétségbeesetten. Én semmit sem csináltam csak szimplán lefeküdtem a földre és unottan lehajtottam fejem a padlóra.
- Ezt nem hiszem el!  - odasétált hozzám, megfogta a grabancom mire rámordultam. Ő csak ne basztasson engem.
- Nyugodj már le! - mordult rám dühösen és ő is átváltozott. Végre! Már hiányzott egy kis harc! Pár perc múlva már a földön hemperegtünk és próbáltuk megszerezni a dominanciát, de tudtam, hogy nem győzhetek. Természetesen ő nyert. Én meg röhögve változtam vissza. Pár percig dühösen méregetett majd ő is elkezett nevetni. Együtt nevettünk még sokáig.
- Ugye tudod, hogy holnap már menned kell suliba? - kérdezte. Az én arcomról pedig lefagyott a mosoly.